Ebben az elismerésben a kiemelkedő tanulmányi eredményű, tudományos diákköri munkában, szakmai téren, szakkollégiumi képzési programhoz kapcsolódóan kimagasló teljesítményt nyújtó hallgatók részesülhetnek – fogalmaztak. A Klebelsberg Képzési Ösztöndíj a jövő pedagógusait támogatja, az egészségügybe készülők a Michalicza-ösztöndíjat és az egészségügyi alapképzések ösztöndíját pályázhatják meg, a Makovecz Hallgatói Ösztöndíjprogram célja a magyar-magyar cserekapcsolatok erősítése. A fiataloknak a hazai felsőoktatási ösztöndíjak mellett lehetőségük van külföldi részképzésen vagy szakmai gyakorlaton is részt venni. A mobilitási ösztöndíjak fő célja, hogy oktatási, nyelvi és kulturális tapasztalatok megszerzését támogassa egy másik országbeli felsőoktatási intézményben – írták. Akik a továbbtanulás mellett döntenek, még két hétig, február 15-ig adhatják be jelentkezésüket a szeptemberben induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, valamint a felsőoktatási szakképzésekre. A felvételi eljárásról minden hasznos információ megtalálható a folyamatosan frissülő honlapon – hívták fel a figyelmet.
A kutatás eredménye hozzáértő kezek közül került ki, ugyanis az Online Service Selector Kft. nem csupán keresőmarketingre specializálódott, de a és oktatásközvetítő oldalak üzemeltetője is. Így érthető, hogy az elemzés során számos olyan szempontot is figyelembe vettek, mely tapasztalatuk szerint fontos tényező a képzésekre való keresések során.
Funside School - angol nyelvoktatás gyerekeknek Friss hír Lesznek idén nyári táborok, napközis és ottalvós is! Bővebben: napközis; ottalvós. Élményalapú, beszédfejlesztő angolórák, kezdőtől a nyelvvizsgáig Alapinformációk Foglalkozások: Heti 1x90 perc vagy 2x90 perc Tanfolyam hossza: 16 vagy 32 alkalom / félév Foglalkozás típusa: Tanfolyam Életkor szerinti bontás: 1-2., 3-5., 6-8. és 9-12. évf. Idősávok: Hétköznap délután vagy szombat délelőtt Oktatás: 4-8 fős csoportokban Jelentkezési időszak: Szeptember, február vagy becsatlakozás Jelentkezés menete: Online vagy budapesti központunkban Bővebben Oktatás A Funside Schoolban saját fejlesztésű tananyagunk mentén haladunk előre: minden témát egy-egy kreatív, élményközpontú projekt során járunk körbe, feldogozva a nyelvvizsgák alapjául szolgáló összes fontos témakört. Beszédalapú foglalkozásaink során lebontjuk a gátlásokat, hogy mindenki bátran merjen angolul megszólalni és mindig élvezetes legyen a tanulás, mert tudjuk, hogy könnyebb tanulni azt, amit szívesen tanulunk!