Végül az ezt alátámasztó előrejelzések, ábrák: a forgalmi adatok M0 folytatása nélkül (csak 2031-re volt ilyen ábra, 2023-ra nem), illetve alatta az M0 folytatása esetén előálló forgalmi adatok: KÉK nyíllal jelöltem azt, ahol jól látni, hogy csökkenni fog a Csobánka felől (illetve más irányból) Pomázon áthaladó forgalom. M0 megépítésével a (tervezett 2023-as forgalomba helyezést követően) 2031-es adatok: Ezeket figyelembe véve kell folytatni a települések közt, illetve a minisztériummal a tárgyalásokat! A dokumentum áttanulmányozása után e témában újabb bejegyzéssel jelentkezünk.... A közmeghallgatás jogi előírása: A 314/2005 kormányrendelet 9§ szerint tartják a közmeghallgatást. A kormányrendelet érintett része így szól: 9. § 104 (1) 105 A környezetvédelmi hatóság közmeghallgatást tart, kivéve, ha a tevékenység katonai titokvédelem alá esik, vagy ha a kérelmet benyújtását követően elutasította. A titkos katonai tevékenység környezeti hatásairól a környezetvédelmi hatóság a telepítés helye szerinti és az érintett települési önkormányzat jegyzőjét tájékoztatja.
Két év múlva megkezdődhet az M0-ás hiányzó nyugati szakaszának építése, aminek elkészültével teljessé válik a Budapest körüli körgyűrű. A tervek szerint 2022-re valósulhat meg a beruházás, ami várhatóan a környező települések ingatlanpiacán is változásokat eredményez. A kérdés csak az, hogy mely települések vagy városrészek lehetnek az új útszakasz legnagyobb nyertesei. November 22-én újra Property Investment Forum, Magyarország legjelentősebb ingatlanszakmai eseménye! Új helyszínen, kiállításokkal, a legfontosabb döntéshozókkal, egyedülálló networking lehetőségekkel. Most early bird áron! Property Investment Forum 2018 INFÓJELENTKEZÉS A tervek szerint... Kedves Olvasónk! Az Ön által keresett cikk a hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Cikkarchívum előfizetés 1 543 Ft / hónap teljes cikkarchívum Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái
Az M0-ás körgyűrű a szóban forgó nyugati szakasszal, valamint a 10-es utat a 11-es úttal (vagyis a Megyeri-híddal) összekötő északi szakasszal válik teljessé. A körgyűrű teljessé válásával a nyugat-kelet irányú közlekedés útvonala 35 kilométerrel rövidül (ennyivel lesz rövidebb a főváros észak felől történő elkerülése, mint a déli), másrészt a beruházások jelentős forgalmi terhet vesznek le a körgyűrű déli szakaszáról. A most megjelent ajánlati felhívásból az is kiderül, hogy a majdani nyomvonalváltozattól függően a nyugati szakasz 5, 5 – 9, 8 kilométernyi alagúttal épül meg, miután jelentős részében a Budai-hegységen, illetve lakott területeken keresztül kell áthaladnia. A környezetvédelmi engedéllyel válik véglegessé a nyomvonal A nyertes feladati között többek közt szerepel az egyes nyomvonal változatok megvalósíthatóságának értékelése, összehasonlítása is - műszaki, gazdaságossági és környezetvédelmi szempontok alapján. Mindezek mellett további feladatok: a barlangászati szakvélemény elkészíttetése, a Közúti Biztonsági Hatásvizsgálat készítése, a projektre vonatkozó Költség-Haszon elemzés elkészítése, a szakaszra vonatkozó klímaváltozás kockázatelemző dokumentáció elkészítése, a KHT-nak tartalmaznia kell az érintett védett terület Natura 2000 hatásbecslési dokumentációját.
2022 a bűvös szám Az M0-s befejezéséről sokféle időpontot hallhattunk már. Legutóbb ősszel a Miniszterelnökséget vezető Lázár János az egyik Kormányinfón arról beszélt, hogy még 2017-ben le akarják zárni a vitákat a nyugati szektor nyomvonaláról. Ezután kiválaszthatják a kivitelezőt, és az építkezés 2022-ben be is fejeződhetne. A Magyar Idők 2017. október 2-i cikke szerint meghirdették az eljárást a 10-es főút és az M1-es autópálya közötti rész (nyugati szektor) megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére. Kíváncsiak voltunk, hol tart az ügy, ezért kérdéseinket elküldtük a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt-nek. Válaszukból kiderült, hogy ez az eljárás eredménytelenül zárult, újat kell kiírni, ami várhatóan 2018 első negyedévében fog megjelenni. A 11-es és a 10-es főutat összekötő résznek (északi szektor) van környezetvédelmi engedélye, és elkészültek az engedélyezési tervek is, az építési engedély megszerzése folyamatban van. Az M0-s nyugati szektorának még nincs elfogadott végleges nyomvonala, ezért még az érintett önkormányzatokkal sem egyeztettek róla.