Kiújult váratlanul a betegsége, hiába küzdött keményen a gyógyulásáért Amina Malakona. Hétfő este elhunyt a világhírű magyar modell, Amina Malakona, akit egyebek mellett az itthoni és az amerikai Playboy címoldalán is szerepelt. 31 éves volt – írja a Blikk. Amina még 2013-ban beszélt a lapnak arról, hogy rosszabbodott a lábában rendszeresen visszatérő izomgyulladás, ezért az Egyesült Államokban kerestek egy specialistát, aki tudott neki segíteni. Később azonban elviselhetetlenné váltak a fájdalmai, és 2014-ben kiderült, hogy rosszindulatú daganata van. Megműtötték, utána mankóval közlekedett, újra megtanult járni. Miután az utolsó CT-leletei is negatívak lettek, visszatért az életkedve, sportolni kezdett – újságolta 2014-ben. A Blikk szerint azonban nem jött helyre az élete: felbomlott az eljegyzése, és újra rátalált a szerelem, de nem sokáig élvezhette a boldogságot, mert a daganata váratlanul kiújult. Instagramján szeptemberben posztolta az utolsó képet Mia nevű 9 hónapos kiskutyájáról posztolta.
Ahogy írtunk is róla, hétfőn este elhunyt a 31 éves magyar aktmodell, Amina Malakona, aki a Playboy címlapján is szerepelt. A daganata pont akkor újult ki, amikor rátalált a szerelem. Most a párja is megszólalt. Rettenetesen megviselte párját az ismert magyar aktmodell, Amina Malakona halála. Baksa Norbert arról beszélt: Amina nem véletlenül tűnt el a nyilvánosság elől. "Nem akarta, hogy megtudják, kiújult a betegsége. Nem szeretett volna nyilvánosságot, nyugalmat akart. Nagyon nehéz erről beszélni, nagyon megviseltek a történtek" - idézi Norbert szavait a Blikk. Forrás: Facebook/Amina Malakona
– A csontdaganatok jó része a súlyosabb daganatformák közé tartozik. Kiújulása öt éven belül bármikor várható, az hetek, hónapok alatt is lehetséges – mondta. EXTRA AJÁNLÓ daganat láb Blikk extra Playboy aktmodell
LELKIZŐ Mindössze 31 éves volt. Barátai és kollégái is gyászolják. 2017-11-14 10:15:00 Szerző: Doris Gyászol a szépségipar. Hosszú küzdelem után elhunyt az egyik legegzotikusabb szépségű magyar modell, Amina Malakona. Amina többször is szerepelt a Playboyban, nemcsak itthon, de külföldön is. Három évvel ezelőtt rosszindulatú daganatot diagnosztizálták nála, miután elviselhetetlen lábfájás gyötörte. A modellt megoperálták, és bár sokáig úgy tűnt, hogy meggyógyul, szervezete most, 31 éves korában feladta a küzdelmet.