Persze a hihetőség itt-ott megbicsaklik, a főhősök látszólag bénító sérüléseket élnek túl, és egy etológus valószínűleg az aligátorok viselkedésében is találna kivetni valót, de ettől eltekintve a Préda egy minden ízében jól összerakott, szórakoztató, régimódi creature-feature. 3. Amikor barát barátnak farkasa: Harpoon Sok jó ember kis helyen is elfér, tartja a mondás. Kár, hogy Rob Grant legújabb filmjének a főszereplői korántsem jó emberek Persze ha így lenne, akkor a Harpoon nem is lenne olyan eszetlenül szórakoztató, mint amilyen. Sasha, Jonah és Richard gyerekkoruk óta "jó" barátok, bár ez sokkal inkább a véletlen, mintsem a személyes szimpátia folyománya. Így, amikor úgy döntenek, hogy egy véresebb nézeteltérésük után egy kellemes hajókázás keretében ássák el a csatabárdot, nem csoda, hogy a fedélzeten hamarosan elszabadul a pokol. A Harpoon egy háromszemélyes, egy helyszínes, morbid, éj-fekete humorú thriller, ami maximálisan kihasználja az "egymással szemben sötét titkokat és rejtett vágyakat ápoló szereplők kis helyen összezárva" koncepcióban rejlő lehetőségeket.
Emellett kifejezetten éles tónusokkal játszva teszi még hangsúlyosabbá a mindig komor, borús hangulatú késő 19. századi helyszínt. Ezt a hatást jól fokozza a képarány segítségével, olykor egészen klausztrofóbbá szűkített, olykor éppen a tenger közepén eltűnő pontként megjelenítve a szigetet és a tornyot. A vizualitást pedig eszméletlen hanghatásokkal húzza alá a rendező. A film nyomasztó hangulatát az elsőtől az utolsó pillanatig végig zakatoló ködkürt alapozza meg, hogy a cselekmény épülésével egyre feszítőbbé váljon, de egészen hihetetlen, hogy képes felemelni az ember vérnyomását csupán alapvető hang aláfestéssel, még ha szimplán csak a szobákat is pásztázza a kamera. A cselekmény folyamán végig elképesztő összhangban mozgat minden filmes eszközt, a vizualitást, a hangot, iszonyat precízen összerakott kompozíciókkal dolgozik, így a rendező minden pillanatban magabiztosan és játszi könnyedséggel befolyásolja a film atmoszféráját és gyakorlatilag a néző lelkiállapotát is. Egyszer feloldja a feszültséget egy teljesen váratlan poénnal, majd a legszorongatóbb pillanatokba taszít.
Sokszor hallani, hogy a horror aranykorát éli manapság, és ezzel mi sem vitatkozhatunk nagyon. Különösen, ha kissé kitekintünk a mozi forgalmazók és a Netflix kínálatán túlra: rengeteg olyan különleges és nagyszerű horroralkotást találhatunk, amelyek hivatalos csatornákon sajnos (még) nem jutottak el kishazánkba. Most 2019 ilyen független horror gyöngyszemei közül mazsoláztunk. Ez nem egy "az év legjobb horrorfilmjei" lista (noha azért lennének átfedések), hanem pusztán egy válogatás az idei esztendő kiemelten érdekes horrorjai közül, amelyek a plázahorrorok és a kritikuskedvenc sztáralkotók filmjeinek árnyékában nem kapták meg az őket megillető figyelmet. 6. A gazdagsághoz szüzek vérén át vezet az út: Satanic Panic Gusztustalanul gazdag és simán csak gusztustalan emberek lepaktálnak az ördöggel, hogy megőrizzék a hatalmukat – az ötlet korántsem újszerű. Különösen annak fényében, hogy alig pár hónapja futott a mozikban az Aki bújt, amelyben szintén egy szerencsétlen lánynak kellett menekülnie az őt feláldozni kívánó vérszomjas gazdagoktól.
Mi pedig tehetetlenül sodródunk az eseményekkel a gyomrunkban érezve a szívünk dobogását, mert egyszerűen képtelenség szabadulni a világítótorony hatása alól. A világítótorony kétségkívül az év legnagyszerűbb és legkülönlegesebb alkotása. Minden pillanatából sugárzik a szakmai profizmus, az odaadás és egy egyedülálló szerzői atmoszféra, miközben Willem Dafoe és Robert Pattinson a legkiválóbb alakításaikat nyújtják. Mégis, ez lesz az a film, ami alaposan megosztja a közönséget, mert zsáneréből adódóan szűkebb réteget tud megmozgatni, ráadásul teljes kompromisszummentességgel gázol bele a nézői lelki világába. Ennek ellenére – vagy éppen ezért – csak ajánlani tudom mindenkinek, mert olyan egyedülálló filmélményt képes nyújtani, amit nehéz szavakkal leírni, de senkinek sem érdemes kihagyni. A világítótorony / The Lighthouse Amerikai horrorfilm, 110 perc, 2019. Értékelés: 10/10 Raptor A világítótorony teljes adatlapja a Mafab (Magyar Filmadatbázis) oldalán.
11. 22. Alexandre Aja aligátoros horrorja az "egyszerű, de nagyszerű" mondás példaértékű prezentációja. Hiszen fogott egy nem túl ambiciózus alapszituációt, hogy aztán azt maximális hatásfokkal prezentálja: Haley (Kaya Scodelario) és apja (Barry Pepper) egy ötös erősségű hurrikán idején pár nagyra nőtt aligátor társaságában bent reked a régi házuk alatti szervizalagútban. Manapság kevés a jó, nem abszolút trash állatos horror, és noha a Préda sem realisztikus, ám műfajában egy kifejezetten igényes darab. Aja maximálisan kihasználja a szituáció és a környezet adta lehetőségeket, rutinosan kelti a feszültséget, és remekül időzíti az ijesztgetéseket. Remek tempót diktálva mindig úgy hozz be egy-egy újabb veszélyforrást, hogy a játékidő végéig kitartson a lendülete. A halálnemek némelyike pedig egészen emlékezetesen brutális és félelmetes. A Préda a legjobb értelemben vett ponyva-horror: kevés drámával, korrekt alakításokkal, remek vizualitással és pörgős, feszült cselekménnyel szórakoztat.